Mikor kezdjük el? Milyen életkorban, mi a megfelelő fejlesztő módszer? Hogyan tudjuk segíteni ezzel gyermekeink jövőjét?

Sokan csak későn eszmélnek rá, hogy mennyire fontos gyermekük pénzügyi nevelése. Pedig a pici gyerekek korán, már 2-3 éves kortól elég fogékonyak az új ismeretek elsajátítására. Ezért érdemes minél előbb, a különböző életkoroknak megfelelően, játékos feladványok segítségével bevezetni náluk a pénzügyi ismereteket.

Az életben való maximális eligazodáshoz ugyanis nélkülözhetetlen a megfelelő pénzügyi tudás. Akár a számlák kifizetése, akár a pénz beosztása, megtakarítása terén.

Sajnos azonban hazánkban nagyon csekély a felnőttek pénzügyi tudása is, ezért sok a tévhit, és ennek következtében a rossz pénzügyi döntések sora. Általánosságban véve elmondható, hogy sokan átláthatatlannak látják pénzügyeik megtervezését is.

Ez azonban nem is véletlen, hiszen nincs elegendő és megfelelő információ. Az iskolákban sem oktatják egyelőre a pénzügyi ismereteket külön tantárgyként.

Ezért ha azt szeretnénk, hogy gyermekünkből tudatosan gondolkodó felnőtt váljon, érdemes kiskorától kezdve gondoskodnunk a pénzügyi ismeretek helyes elsajátításáról.

Cikkünkben a következő kérdésekre keressük a választ: Miért fontos, hogy gyermekünket minél előbb tudatosságra neveljük a pénzügyek terén is? Mikor érdemes elkezdeni gyermekünk pénzügyi nevelését? Milyen lehetőségeink vannak erre a fejlődés különböző szakaszaiban?

Láthatjuk majd, hogy tulajdonképpen nem is olyan nehéz a pénzügyi tudatosság eszköztárát használni a mindennapokban. A különböző életszakaszokban könnyen, játékosan tanulható és alkalmazható módszereket mutatunk be.

A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG FONTOSSÁGA
Életünk során nagyon sok döntésünk kapcsolódik a pénzhez, ezért alapvető jelentőségű, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk ezen a téren. Egy-két rossz pénzügyi döntéssel ugyanis nem csak saját magunkat, de akár családunk tagjait is nehéz helyzetbe hozhatjuk.

Mint a nevelés valamennyi területén, a pénzügyi nevelés során is a gyermekkorban látott szülői minta a legerősebb befolyásoló tényező, ezért elengedhetetlen, hogy jó példával szolgáljunk gyermekeinknek a pénz kezelésének terén is.

A pénzügyi tudatosság ugyanis egy olyan jellemző, amely megmutatja, hogy mennyire jól tudunk döntéseket hozni különböző pénzügyi helyzetekben. Képesek vagyunk-e a döntés előtt mérlegelni az előnyöket és a hátrányokat, illetve tudunk-e hosszú távra tervezni a bevételeinket és a kiadásainkat számba véve.

Mindez természetesen tanulható, akár már gyermekkorban is. Lássuk, mit is kell tennünk!

HOGYAN KEZDJÜNK BELE A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG FEJLESZTÉSÉBE?
A pénzügyi tudatosság kisgyermekkorban a különböző számolós mondókák megtanulásával kezdődik.
Általános igazság, hogy a gyermek az otthonról hozott mintákat követi, a szülőket figyeli és lesi el tőlük a tudást, legyenek ezek szavak vagy tettek. A szülők felelőssége ezért többek között az is, hogy már óvodás vagy legkésőbb kisiskolás korban elkezdjék a pénzügyi tudatosság alapjainak átadását.

A pénzügyi nevelés jelentősége tehát nem kérdés, megvalósítása mégis nehéz lehet. Ha ugyanis a szülő sem ért a pénzügyekhez, akkor nem fogja tudni jól átadni egy gyerek szintjén az összefüggéseket. Ráadásul az, amit mi megtanultunk a szüleinktől, mostanra már nem tekinthetőek minden esetben naprakész ismereteknek. A felelősség tehát a mi kezünkben van a jövő generációjának pénzügyi magatartását illetően.

A gyermekek pénzügyi nevelésének legjobb és legkézenfekvőbb eszköze a játék, hiszen játszani mindenki szeret. Ezért érdemes erre nemcsak a minőségi együtt töltött idő eszközeként gondolni, hanem a közös, maradandó élmények és a fejlesztés eszközeként is, amiben rajtunk, szülőkön kívül a család minden tagja részt vehet. Valamennyi korosztály számára találhatunk ugyanis megfelelő mondókákat, számolós versikéket, játékokat, amelyekkel segíthetjük a megfelelő pénzügyi készségek kialakítását.

Nézzük meg kicsit részletesebben is, hogy melyik életkorban mire figyeljünk, és milyen lehetőségeink vannak arra, hogy gyermekeink pénzügyi fejlődését leginkább elősegítsük.

A PÉNZÜGYI NEVELÉS LEHETŐSÉGEI 2-3 ÉVES KORBAN
Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de a gyerekek pénzügyi nevelését már egészen fiatal korukban – akár 2-3 évesen – is elkezdhetjük. Nem kell semmilyen zseniképzőre gondolni, mindössze arról van szó, hogy érdemes olyan mondókákat tanulnunk bölcsődés korú gyermekünkkel, amikben számok vannak. Valószínűleg mindannyian emlékszünk az “Egy, megérett a meggy…” kezdetű mondókára, ahol a kicsikkel közösen számolhatunk az ujjakon. A szókincs fejlesztése mellett az ehhez hasonló versikékkel a gyerekek könnyedén megtanulják a számokat is.

Vagy például teljesen hétköznapi játék lehet, amikor szín, méret vagy forma alapján csoportosítunk játékokat, matricákat, kártyákat. Egy-egy jól irányzott feladattal akár rendet is rakhatunk a játékok között ezzel a módszerrel. Először minden babát, majd minden plüssmackót, kisautót, kockát megszámolunk, majd a helyére is teszünk. A legfontosabb ebben a korban a gyermek irányába tanúsított türelem.

LEHETŐSÉGEK ÓVODÁS KORBAN
Az óvodás korú gyerekeknél már jelentősen megnő az eszközök tárháza, hiszen már el tudnak számolni 10-ig vagy akár 20-ig is. Ilyenkor bármit megszámoltathatunk velük, amit otthon csak találunk. Például a plüssjátékait, az autóit, babáit, könyveit vagy bármit, ami csak eszünkbe jut.

Nagyszerű lehetőség lehet, ha egy nagyobb családi ebédnél megkérjük, számolja meg, hányan ülünk az asztalnál vagy hány poharat/villát/tányért lát az asztalon.

Folytassuk a játékot!
A 2-3 éves korban elkezdett csoportosítós játékot is továbbvihetjük ebben a korban a különböző pénzérmék szétválogatására. Amíg gyermekünk válogatja a pénztárcánkban összegyűlt aprót, addig a pénzek formáját, méretet és színét is megismeri.

Az egyik legkedveltebb pénzügyi tudatosságot fejlesztő játék pedig ebben a korban a bevásárlós játék. Ki ne emlékezne arra, amikor gyerekként boltosat játszott a nagypapával vagy a nagymamával? Bár a pénz értéke még nem mutatta a valóságot, mégis tudatosságra nevelt. Ez a játék türelemre és megtakarításra is tanít egyszerre. Ugyanis a gyerekek megtanulhatják, hogy semmi sincs ingyen, minden pénzbe kerül. Amire pedig nincs pénzük, arra bizony gyűjtögetni kell. Ez a fajta gondolkodásmód később igen kifizetődő lesz.

A másik nagy kedvenc a malacpersely. Ebben a korban a gyerekek már kaphatnak egy kis zsebpénzt is például a húsvéti locsolkodásért. Vagy a bevásárlókocsiba tett 20-ast, 50-est is megkaphatják, és malacperselybe dobhatják. Ennek következtében megtanulják, hogyan takarékoskodjanak, illetve mire mennyit költhetnek.

A pénzügyi tudatosság elsajátítása játékos formában a legegyszerűbb. Időnként nemet kell mondanunk!
Az óvodás korral egyidejűleg jelentkeznek az első családi problémák is a pénz körül. Mert ha a legjobb barátnőnek a legújabb hercegnős ruhája van, akkor a mi lányunk is azért fog könyörögni. Az ilyen típusú “közösségi nyomás” sajnos sok szülőt késztet arra, hogy mindent megvegyen a gyerekének akkor is, ha arra egyáltalán nincs is szüksége, csak hogy elkerülje a hisztit.

Nekünk, szülőknek azonban bármilyen nehéz is, meg kell tanulnunk néha nemet mondani. Természetes, hogy mindannyian szeretnénk minden tőlünk telhetőt megadni a gyerekünknek, de ezzel negatívan befolyásolnánk a későbbi pénzügyi készségeinek a kialakulását. Ha ugyanis mindent megadunk neki, sohasem fogja megtanulni, hogyan értékelje és becsülje meg a pénzt, és képtelen lesz a saját erejéből elérni a céljait.

Gyermekünknek meg kell értenie, hogy nem kaphat meg mindent, amit szeretne, sőt bizonyos esetekben döntéseket kell hoznia. Ez nagyon fontos a későbbi tudatos pénzügyi gondolkodásban.

A családban pedig mindenkinek következetesen ugyanezt az elvet kell követnie. Különben ne csodálkozzunk, ha gyorsan megtanulja gyermekünk, kitől tudja egy mosollyal vagy hisztivel elérni a hőn áhított játékot.

A PÉNZÜGYI NEVELÉS LEHETŐSÉGEI KISISKOLÁS KORBAN
A megtakarításra nevelést tovább erősíthetjük az általános iskolás évek alatt, amikor már zsebpénzt is kaphat gyermekünk, havi 1.500-2.000 Ft értékben.

A takarékoskodás mellett ekkor már egyre fontosabb szerepet kap a pénz beosztása is. Ebben az életkorban a gyerekeknek már határozott elképzeléseik vannak. Új játékot, könyvet, esetleg háziállatot szeretnének. Ilyenkor érdemes arra biztatni őket, hogy a megtakarított pénzükből vegyék meg, amit szeretnének. Vagy ha az kevés, akkor gyűjtsenek rá. Ezzel is nyomatékosíthatjuk, hogy nem tudunk, és nem is akarunk mindent, azonnal megvenni.

Vásároljon önállóan!
Ha a boltos játékot már jól begyakoroltuk otthon, akkor érdemes élesben is kipróbálni gyermekünkkel a vásárlást. Biztosan tetszeni fog neki, ha egy-egy bevásárlás alkalmával már ő fizethet. Engedjük meg, hogy ő adja oda a pénzt a pénztárosnak, és a visszajárót is ő kapja meg.

A pénzügyi nevelés egy jó eszköze lehet az is, ha megengedjük, hogy időnként bizonyos dolgokat teljesen egyedül vegyen meg. Lehet ez egy fagyi a nyári szünetben vagy egy szendvics az iskola büféjében. A vásárlási élményen túl itt is megtanulhatja, hogy semmi sincs ingyen, minden pénzbe kerül.

Kisiskolásunk már ismeri a számokat és az olyan egyszerűbb matematikai összefüggéseket, mint az összeadás és a kivonás. Ezért egy-egy vásárlás alkalmával megmutathatjuk neki, mennyibe kerülnek az élelmiszerek, vagy mennyit költünk a különböző számlák kifizetésére.

A pénzügyi tudatosság kialakításának jó módszere lehet, ha megmutatjuk gyermekünknek a teljes családi költségvetésünket is. Engedjük neki, hogy a havi bevételeket és kiadásokat ő vigye fel a táblázatunkba. Így látni fogja, hogy egy-egy hónapban mire mennyi pénzt költünk el. Ezzel megtanulhatja, hogy vannak olyan tételek, amelyeket rendszeresen, minden hónapban fizetni kell.

Társasjátékra fel!
A közös családi társasjátékozás idejét is kihasználhatjuk gyermekünk pénzügyi tudatosságának erősítésére. Vannak kifejezetten pénzügyi nevelést elősegítő társasjátékok is, mint például a Gazdálkodj okosan vagy a modernebb Monopoly. Ezeknél a játékoknál már megjelenik az alkudozás vagy akár a kamat fogalma is.

A megtakarítás megtanítására, illetve a kamat fogalmának megismertetésére jó módszer lehet, ha havi zsebpénzének arra a részére, amit a hónap végéig nem költ el, vagyis megtakarítja, kamatot adunk. Ez akár 15-20 százalék is lehet, ami nagy ösztönző erőt jelent.

Azonban vigyázzunk, hogy a szobája kitakarításáért vagy az iskolában elért jó jegyekért ne pénzzel jutalmazzuk gyermekünket! Ha ugyanis ezekért pénzt kap, akkor később nem lesz, ami motiválja ugyanezekben a helyzetekben. Másrészt gyermekünk átalakulhat egy élelmes bankárrá, akinek végül minden jótettét pénzzel kell majd díjaznunk.

Tudatos pénzügyi nevelésünk hatására a gyerekek gyorsan megtanulják majd, hogy nem kaphatnak meg mindent azonnal. Néha bizony hosszabb időt is várni kell egy-egy vágyott dologra.

A pénzügyi tudatosságra nevelés része, ha engedjük gyermekünket önállóan fizetni egy bevásárláskor.
A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG ERŐSÍTÉSE TINÉDZSER KORBAN
A kamaszkor kétségtelenül az egyik legnehezebb időszak a gyermeknevelés során. Ilyenkor gyermekünk már szívesebben tölti az idejét a barátaival, mint velünk. Egyre több inger éri őt, melyek következtében az igényei is hirtelen megnőnek. A drága telefont, a minden héten új ruhát, a hétvégi kiruccanásokat, koncerteket vagy fesztiválokat azonban csak úgy fogja tudni megengedni magának, ha megdolgozik érte.

Diákmunka a nyári szünetben
Amikor a 15. életévét betölti gyermekünk, már hivatalosan is vállalhat diákmunkát a nyári szünetben. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a nyarat hasznosan töltse, és egy újabb megerősítés lehet számára arra vonatkozóan is, hogy a pénzért bizony mindenkinek meg kell dolgozni.

A saját munkájának gyümölcse a saját keresete, amelyről már ő döntheti el, hogy mire költi. Kiváló lecke lehet ez arra, hogy megtanulja, amit szeretne elérni, azért bizony tennie is kell.

Diákszámla a pénzügyi tudatosság erősítésére
És ha már munka, akkor eljött az ideje annak is, hogy gyermekünk saját bankszámlával és hozzá tartozó bankkártyával rendelkezzen. Tanítsuk meg neki, hogyan használhatja helyesen a bankkártyát. Mutassuk meg neki a saját kártyáinkat is, és magyarázzuk el a különbséget az egyes fajták között annak megfelelően, hogy a saját pénzünket vagy a bank pénzét költjük, vagyis hogy betéti vagy hitelkártyáról van-e szó.

Minél később vezetjük őt be a pénzügyi rejtelmekbe, annál nehezebb lesz.

A diákszámla megnyitását követően pedig akár utalhatjuk is neki a havi zsebpénzt. Tinédzserként ugyanis már akár heti több ezer forintot is adhatunk gyermekünknek.

Biztosra vehetjük azonban, hogy ő is legalább egyszer bele fog esni abba a hibába, hogy túl gyorsan elkölti a pénzét.

Hagyjuk hibázni, hiszen ebből fog a legtöbbet tanulni. Ha ez bekövetkezik, akkor se adjunk neki többet arra a hónapra. A következetes pénzügyi nevelés ugyanis ebben a korban is nagyon fontos.

Közös számolás, tervezés
Számoljuk ki együtt, hogy ha a zsebpénzének egy kis részét félreteszi, akkor akár 1-2 év alatt is a kis összegekből mennyi pénz lesz. Az összegyűlt pénzből pedig akár egy nagyobb értékű dolgot is vehet majd magának. Ezt az összeget egy külön megtakarítási számlán is kamatoztathatjuk neki.

A középiskola vége felé pedig közösen megtervezhetjük a jövőjét. Mivel szeretne foglalkozni, hol szeretne továbbtanulni? Milyen anyagi lehetőségei vannak mindehhez? Érdemes kitérni a diákhitelre és a lakáshitelre is, hogy pontosan megismerje a lehetőségeit.

Ezzel pedig máris szóba hozhatjuk az egyéb hitelfajtákat is. Próbáljuk meg a saját életünkből vett példákkal bemutatni, hogy mi a különbség a hitelkártya, az áruhitel, a folyószámlahitel vagy a személyi kölcsön között.

Magyarázzuk el ezeknek a termékeknek az előnyeit és a hátrányait is. Ne csak azt lássa maga előtt, hogy megvehet bármilyen nagyobb értékű dolgot, hanem legyen tisztában azzal is, hogy csak akkora törlesztőrészletet vállalhat, amekkorát biztonságosan fizetni is tud.

Világítsunk rá a már ismert megtakarítási termékek mellett azokra is, amelyekről még nem hallott, vagy hallott ugyan, de nem tudja, mit is jelent pontosan. Ilyen lehet például a lekötött betét és az értékpapírok közötti különbség, vagy a megtakarítási számla és a tartós befektetési számla közötti eltérés.

Ne felejtsük ki az életbiztosítások bemutatását sem, hiszen ezek megtakarítási és biztosítási résszel egyaránt rendelkeznek, ezért az egész családot védik egy nem várt esemény bekövetkezésekor.

A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGRA NEVELÉS LEGFONTOSABB ESZKÖZE A SZÜLŐI PÉLDA
Láthatjuk, hogy sokszor nekünk, szülőknek sem olyan egyszerű eligazodni a pénzügyi rengetegben. Éppen ezért érdemes minden tőlünk telhetőt megtenni a megfelelő pénzügyi szokások kialakítása érdekében.

Ahogy a mindennapi életben, úgy a pénzügyek terén is elengedhetetlen a példamutatás és a következetesség, hogy később, amikor majd gyermekünk felnő, megfelelően bánjon a pénzzel. Ha gyermekünk azt látja, hogy mi is takarékoskodunk, és nem költjük el minden hónapban teljesen a fizetésünket, akkor számára is ez lesz a követendő minta.

A tudatos pénzügyi nevelés és a példamutatás mellett a másik óriási segítség, amit gyermekünknek adhatunk nem más, mint az, ha megfelelő anyagi biztonságban indítjuk útjára a nagybetűs életben, vagyis nem a nulláról kell elindulnia.

Számos gyermekcélú megtakarítási lehetőség létezik a hazai piacon, ezért érdemes tájékozódni, és a saját életkörülményeinket, valamint gyermekünk jövőjét szem előtt tartva kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ezzel nagymértékben megkönnyíthetjük gyermekünk felnőtt életkezdését és felelős pénzügyi magatartását.

MIT TEGYÜNK A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGRA NEVELÉS ÉRDEKÉBEN?
Ahogy láttuk, a pénzügyi tudatosság tanítható. Már két éves kortól elkezdhetjük a pénzügyi alapismereteket játékosan átadni. Tegyük ezt teljesen természetes módon, ne legyünk szigorúak, de építsük be a mindennapi tevékenységeinkbe, hogy egyfajta rutinná váljon.

A megfelelő pénzügyi szokások családon belüli kialakítása rendkívül fontos, hiszen ez fog mintául szolgálni gyermekünknek is. Ha valamit eltervezünk, legyünk következetesek, tartsuk be az általunk létrehozott szabályokat.

Ha gyermekünk megtanulja a számokat, a pénz értékét és használatát, tudni fogja a való életben is alkalmazni azt. Be tudja majd osztani a pénzét, és képes lesz arra, hogy felelős pénzügyi döntéseket hozzon.

Persze ahhoz, hogy egy gyermek valóban pénzügyileg is tudatos felnőtté váljon, a későbbiek során szükségesek bizonyos gazdasági alapismeretek is.

Szülőként azonban nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a pénzügyi tudatosság alapjait játékos formában megtanítsuk gyermekünknek.

Ha esetleg Önnek is vannak pénzügyeket érintő kérdései, kérje pénzügyi szakértőnk díjmentes segítségét! Ezzel is jó példát mutat majd gyermekének.

Forrás: https://megtakaritasgyerekeknek.hu/penzugyi-tudatossagra-neveles/?fbclid=IwAR0QwLI3RTiLct2ZMQy_k0OBvjYb7rykVVaSJE3841rtLZJgGEZ7KlC8v_M

Pin It on Pinterest

Share This