Böjtölésből megtakarítást?

böjt_header.jpg

Hamvazószerda hagyományosan a nagyböjt kezdetét jelzi, s ebből következően a keresztény naptár egyik fontos sarokpontja. Bár napjainkban a húsvét előtti időszak vallásos keretei kevésbé hangsúlyosak, mint pár generációval ezelőtt, a böjtölés szokása az utóbbi években mégis újra népszerűvé, sőt divatossá vált. Ritkán gondolunk rá így, de a böjtölés – az egészségügyi és lelki hatásai mellett – életünk egy másik, rendkívül fontos területén is komoly előnyökkel jár: kiváló alkalmat ad arra, hogy növeljük megtakarításainkat, és ezáltal pénzügyileg megerősödjünk. Nézzünk pár egyszerű számítást!

A böjt természetesen nem elsősorban az anyagi előnyök megszerzésére és a pénzügyi stabilitás megteremtésére irányul. Noha az európai társadalom mindenekelőtt a kereszténység előírásai révén került kapcsolatba a böjttel, érdemes felidézni, hogy a húsfogyasztásról, élvezetekről vagy a különböző jóléti szokásokról való lemondás szinte minden nagy vallásban megjelenik. Mindez nem véletlen, hiszen mára a modern orvostudomány is igazolta: a kontrollált, tudatos önmegtagadás a megfelelő körülmények között mind egészségügyi, mind lélektani szempontból nagyon előnyös lehet.

A lemondás, mint a böjt legfontosabb gyakorlata, ugyanakkor nem kizárólag az ismert, közvetlen hatásai miatt kedvező számunkra – van egy közvetett aspektusa is, melyre érdemes figyelmet fordítanunk. Az ideiglenesen elhagyott élvezeti cikkek megspórolt kiadásaiból a nagyböjt 40 napja alatt komoly megtakarítást építhetünk fel, mely stabil magját adhatja a későbbi gyarapodásnak. Noha az ilyen típusú megtakarításokról nem készülnek rendszeres, társadalmi szintű felmérések, egy pár évvel ezelőtti kutatás azt mutatja, hogy a világ különböző nagyvárosaiban nagyjából 300 és 800 dollár közötti összeget tudtak félretenni a böjtölők fejenként. Ez forintra átszámítva, mai árfolyamon 90 és 240 ezer forint közötti összeget jelent – melynek nagysága nyilván a lemondás, az elhagyott fogyasztási cikkek mértékétől függ. Nézzünk pár példát a tipikusan megspórolható kiadásokra!

Lemondás a húsfogyasztásról

A hús a mindennapi étkezés egyik legköltségesebb alapanyaga. A megspórolható összeg szempontjából természetesen jelentős különbségek vannak az olcsóbb csirkehúsok és a sokkal magasabb árú vöröshúsok vagy drágább halhúsok között, de ha az átlagot nézzük, egy felnőtt ember esetében napi 500-1000 forinttal reálisan számolhatunk. Ez a böjt negyven napja alatt 20 és 40 ezer forint közötti összeget jelent – mely egy teljes háztartás esetében már önmagában komoly megtakarítás.

Az étrenddel kapcsolatos komolyabb önkorlátozásokkal kapcsolatban annyit még megjegyeznénk: mielőtt valaki ilyen elhatározást tesz, érdemes kikérnie a háziorvosa véleményét, hiszen nem minden szervezet fogadja könnyen a jelentős változásokat. A böjtölésnek – ahogy az intenzívebb diétáknak is – csak egészséges szervezettel, vagy hozzáértő szakemberek – orvosok, dietetikusok – útmutatásával érdemes nekivágni.

Szakítás a dohányzással

Ha valaki dohányosként meg tudja fogadni, hogy a böjt ideje alatt nem gyújt rá, az a negyven nap végére – napi egy dobozzal és 1500 forintos átlagárral számolva – nem kevesebb, mint 60 ezer forintos megtakarítást generál. Ezesetben még azon sem kell elgondolkodnunk, hogy vajon a háziorvosunk egyetért-e az elhatározásunkkal, hiszen a véleményét előre borítékolhatjuk. Tegyük hozzá azt is, hogy ha valaki 40 napig képes ellenállni ennek a szokásának, az kellő lelkierőt, motivációt és lendületet gyűjthet ahhoz, hogy a továbbiakban se essen vissza.

Alkoholmentesség

Az alkoholfogyasztás tilalma minden világvallás böjtjének egyik legfőbb előírása. A testi-lelki megtisztulás igénye logikusan feltételezi, hogy a böjtölő ilyenkor tartózkodik mindenféle tudatmódosító szertől, de ha valakinek ez nem lenne magától értetődő, nézzük, milyen motivációt adhatnak a számok!

Magyarországon a KSH adatai szerint napjainkban a felnőtt lakosság több mint 6 százaléka napi szinten fogyaszt alkoholt. Ha mindössze napi egy doboz, 300 forintos sört veszünk a számítás alapjául, akkor ennek elhagyása a böjt végére 12 ezer forintos megtakarítást eredményez. Az alkoholos italok kapcsán azonban fokozottan igaz, hogy óriási különbségek vannak mind az italok árában, mind a fogyasztott mennyiségekben. Azok, akik napiszinten fogyasztanak alkoholt, igen valószínű, hogy hétvégén nem állnak meg egy doboz sörnél vagy egy pohár bornál, illetve feltételezhető, hogy minimum alkalmanként tömény italt is isznak. Ha mindezt szintén számításba vesszük, az elérhető megtakarítás összege pillanatok alatt a többszörösére emelkedhet, hiszen már egyetlen üveg rövidital átlagos ára is 5-10 ezer forint között mozog.

Bár számos más szempontot is kiemelhetnénk, pusztán a költségvetésre koncentrálva azt mondhatjuk: az alkohol – a dohányzáshoz hasonlóan – hosszú távon és komoly összegekkel terheli a fogyasztók pénztárcáját, ezért érdemes böjtön kívül is minimális mértékben élni vele.

Édességek nélkül

Az édességfogyasztás első ránézésre nem tartozik a kardinális kiadások közé, ám ha mélyebben magunkba nézünk, könnyen kiderülhet, hogy 1-2 szelet csoki vagy süti szinte minden napra jut, tehát nem túlzás, ha átlagosan napi 500 forinttal számolunk. Az ezek kihagyásával elérhető 20 ezer forintos megtakarítás nem kevés, ám erre a kategóriára is igaz, hogy a haszon egy jelentős része nem számszerűen, hanem az egészségi állapotunk javulásában realizálódik. Különösen fontos ez Magyarországon, ahol közel egymillió cukorbeteg él.

Szórakozás stop

A sor végére hagytuk azt a kategóriát, melynek mellőzéséért a koronavírus-járvány időszaka alatt – sajnos – senkinek nem kell majd különösebb erőfeszítéseket tennie. Természetesen jelen körülmények között a „házon kívüli” szórakozásról való lemondás nem értelmezhető, de a későbbiekre nézve jó tudni, hogy egy kevésbé szerencsétlen időszakban jelentős összeget takaríthatunk meg azzal, ha a böjtidőszakban nem járunk moziba, bulikba, esti szórakozóhelyekre. Visszafogottan számolva, legalább heti plusz 10 ezer forint maradhat így a zsebünkben, ami a böjt végére 50 ezer forint körüli megtakarítást eredményez.

Összegezve elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem nehéz találni pár olyan szokást vagy fogyasztási cikket, melyekről 40 napig le tudunk mondani – sőt, a káros szenvedélyeknél a böjt a végleges leszokáshoz is kiváló kezdőlépés. A legtöbb élvezeti cikk esetében az önmegtartóztatás közvetlen, pozitív hatást gyakorol az egészségünkre, de mint láthattuk, ez egyidejűleg a pénztárcánkra vagy a családi költségvetésre nézve is rendkívül kedvező. Egy diák vagy egy fiatal felnőtt életében a böjt alatt elérhető 100 ezres nagyságrendű összeg jó alapot adhat a későbbi megtakarításokhoz, egy többgyermekes család pedig akár egy kisebb felújítás árát is félreteheti, mindössze 40 nap alatt.

Forrás: https://www.penzmuzeum.hu/hirek/bojtolesbol-megtakaritas

Pin It on Pinterest

Share This